Könyvek nagyoknak

Vladimir Nabokov: Lolita

“Csupán egy cél lebeg szemem előtt, mégpedig az, hogy egyszer és mindenkorra leszögezzem: a nimfácskák varázsa veszedelmes.

A Lolita ihletője a 11 éves Sally Horner volt, akit 1948-ban bolti lopáson kapott egy középkorú férfi. A kislány rettegett tette következményeitől, így amikor lebuktatója FBI-ügynökként mutatkozott be, és a törvényekre hivatkozva arra sarkallta, hogy kihallgatás céljából jelenjen meg nála minden nap, majd utazzon el vele Atlantic City-be, a kis Sally engedelmeskedett. Édesanyjának azt mondta, baráti vakációra indul, így az asszony jóhiszeműen elengedte gyermekét a több hétre tervezett utazásra. Akkor még egyikük sem gondolta, hogy két év múlva találkoznak legközelebb. E két év alatt börtönviselt fogva tartója, Frank La Salle rendszeresen molesztálta a kislányt, miközben az édesapjának adta ki magát ideiglenes lakhelyeiken.

Nabokov Lolitája mindenki Lolitája

Humbert Humbert (HH – többször hivatkozik magára így is a főszereplő) jól szituált, intelligens férfi. Irodalomtudós, a nők szemében valódi ideál. Jóképű, izmos testalkatú, kicsit zárkózott, de kedves és udvarias, igazán kellemes jelenség.

Lolita a férfi későbbi feleségének lánya. Mindössze 12 éves és ugyanabban a házban él, ahova Humbert Humbert albérlőként költözött korábban. Lolita édesapja korán elhunyt, anyjával való kapcsolata felszínes és sivár. Makacsul lázad anyja minden mozdulata és szava ellen, Charlotte (az édesanya) pedig érzelmileg teljesen elutasítja a kislányt. Kritizálja, igyekszik háttérbe szorítani, ellökni magától, hiszen éledező karrierje és hervadozó nőisége miatt nem engedheti meg magának, hogy végérvényesen belezuhanjon az anyaszerepbe. E körülmények közé érkezik meg HH, aki hamar felismeri, hogy a házban uralkodó feszültséget könnyen saját javára fordíthatja. Így válik albérlőből férjjé, majd özvegyen maradt nevelőapává.

A kiszolgáltatott és szeretetéhes Lolita igyekszik a lehető leggyorsabban felnőtté válni, hogy mielőbb ki tudjon lépni az anyai oltalomtól függő, de abban soha nem részesülő gyerekszerepből. A hiányzó apakép az új albérlőre tereli a lány figyelmét, és mivel karizmatikus férfiról van szó, a kislányos és nőies vonzalom elegye rövid időn belül egyértelműen nyomon követhetővé válik Lolita viselkedésében. Humbert Humbert különösen érzékeny szenzorainak köszönhetően szinte azonnal, első látásra azonosítani tudja ezt a sebzettséget.

A figyelmes olvasó számára kiderül, hogy Humbert Humbert nem erőszakos, nem áll szándékában kényszeríteni Lolitát. Mesterkedéseinek célja, hogy így vagy úgy, de keretet biztosítson a Lolitával kialakítandó majdani viszonyának. E keretek meghatározása során felmerül több lehetőség (felesége manipulálása, nyugtatózása vagy meggyilkolása), de nem opció, hogy Lolitában tudatosan és célzottan kárt tegyen. A viszony fenntartásának alapja az, hogy a kislány mindent megkap tőle, amit csak kíván.

Így édesgeti magához áldozatát és így legitimizálja tébolyult vágyait.

Cáfolhatatlan érvekkel támasztja alá a titoktartás és a minél zárkózottabb életvitel közös érdekükön alapuló szükségességét, amit a gyengédség, a babusgatás maszkjával álcázva biztosít be saját maga számára. Olyannyira, hogy Lolitában fel sem merül, hogy bármilyen formában és mértékben bántalmazója ellen forduljon.

Én és a könyv

A könyvben szinte mellékessé válnak a rendszeressé váló szexuális aktusok. Azok létrejötte már csak az okozat. Ami igazán érdekessé teszi az olvasmányt, az az okok lassú és precíz részletességű felépítése. Nabokov írói zsenialitását dicséri, hogy a leplezetlen, őszinte hangú elbeszélés nem kelt indulatokat és undort az olvasóban. Az érzéki, irodalmi szintű leírások, az igényes nyelvezet, a megnyerő és megnyugtató modor szép lassan elfeledteti velünk, milyen borzalmas tettek tanúi vagyunk.

Rengeteg kritika éri Nabokov könyvét. Sokak szerint áldozathibáztató, mások közönséges pornóként emlegetik. Én azt mondanám róla, hogy a könyv színtiszta tükröt tart az olvasók felé. Ha a jóérzésű ember tudomást szerez egy ilyen esetről, egyből indulatossá válik és az elkövető módszeres megkínzásáért kiált. A zsigeri, dühalapú reakciók azonban csak rövid távon helyezik reflektorfénybe a problémát. Én is nehezen álltam neki a Lolita elolvasásának (végighallgatásának), hiszen riasztóan hatottak rám a fejemben megjelenő képkockák, amelyeken egy meglett férfi egy kiszolgáltatott, a jogait csak részben vagy egyáltalán nem ismerő, ártatlan kislányhoz ér, és nem “pártatlan rokonszenvvel”, hanem titkos vágyainak hátborzongató hullámzásával. Ha e gyomorszorító, indulatkeltő érzéstől tettem volna függővé, hogy belevágok-e az olvasásba, sohasem ismerem meg ezt a történetet. Végül sikeresen felülkerekedtem saját korlátaimon és a szereplők fölé tudtam helyezni magam, hogy teljes rálátást kapjak az eseményekre. A gyomorszorító érzés észrevétlenül eltűnt és képzeletem imént említett jelenetében egy jogait – korához mérten – elég jól ismerő, öntudatos és óvatos kislány kap szerepet, akivel szemben én, a szemlélő is felelősséggel tartozom. E felelősség felismerésének egyik módját kapjuk Nabokovtól, aki ízlésesen tálalja a deviancia sokszor megrágott és kiköpött darabkáit, hogy azokat öklendezés nélkül, kellő önkritikával és alázattal végre le tudjuk küldeni keveset látott, kényes gyomrunkba.