Egyéb kategória

Rowling, az igazi mágus

Harry Potter és J.K. Rowling születésnapjára

„Nem az számít, hogy minek születik valaki, hanem az, hogy mivé nő fel.”

rowlingkep.jpg

Hol volt hol nem volt. Volt egyszer egy 13 éves kislány, aki összetalálkozott Harry Potter-rel és világával. Az ágya szélén kuporogva hagyta, hogy ez a varázsvilág kibontakozzon, lelkének egy darabja legyen, és egy életre bele ivódjon a szívébe. Ekkor egy soha véget nem érő szerelem, egy különleges rajongás született. 

Ez a boldogító kapcsolat mai napig tart. Könyvek sokasága között, kiemelt helyet elfoglalva laknak a féltve őrzött csillogó borítójú Harry Potter kötetek.Természetesen mondanom sem kell, hogy ez a kislány én vagyok. Most 33 évesen is pont ugyanolyan lelkesedéssel ülök neki olvasni, és mindig várom, hogy belecsöppenjek ebbe a varázslatos világba, ahol minden csupa izgalom és mágia. Mindig felfedezek valami újat benne, ami addig nem tűnt fel. “Ilyenkor a férjem csak annyit mond: Már megint? Itt egy csomó könyv a polcodon, és te megint Harry Pottert olvasol!” Rendszeres válaszom:Igen megint. Mindig, örökké és azon is túl. Most is emlékszem mit éreztem mikor először elolvastam. Átszellemült és megdöbbent voltam. Teljesen magával ragadott az egész, és alig vártam, hogy a következő részt olvassam. Arra is emlékszem mit mondtam csak úgy magamnak: olyan jó, hogy ezt megírták! Ma is ugyanazt a hálát, tiszteletet érzem az Írónő iránt, mint akkor 13 évesen az ágyszélén kuporogva. Köszönetet mondok neki, mert addig is szerettem olvasni, de Ő volt az, aki végleg kezembe adta a könyveket. Lehet ezzel vitatkozni, de gyerekek sokaságát ültette könyv elé Harry Potter története. Én is vele együtt nőttem fel, és cseppet sem bánom. Remélem majd a gyerekeim is velem együtt rajonganak érte. Szóval Kedves Olvasók! Fogadjátok szeretettel életrajzi írásomat, ami nem csak Joanne Kathleen Rowlingról, Harry Potter megteremtőjéről szól, hanem kicsit rólam is.

Mielőtt végleg elmerülnék a rajongás tengerében azért azt meg kell jegyezni, hogy mostanában azért zajlanak az események az Írónő és kijelentései körül. Kap is ezért rendesen. Kijelentései megkérdőjelezhetőek, de fantáziája és írói tehetsége soha sem.

Mire jó egy vonatút?

Ha hagyja az ember elszabadulni a képzeletét, akár egy ilyen történet is születhet belőle. Akár… De azért ez sem megy mindenkinek. Ezen a bizonyos vonatúton, Manchestertől Londonig, Rowling teljes valójában és kidolgozottságában látta lelki szemei előtt azt a bizonyos Harry nevű varászlótanoncot, aki csodás és nem mindennapi képességekkel rendelkezik. Most is mindjárt itt van a szeptember, ami egyben az iskolakezdés időszaka is. Ez pedig az elsős gyerekeknek szinte egy mágikus élmény. Hiszen belépnek az iskolába, ahol addig sosem jártak, amiről semmit nem tudnak, csak hallottak, de fogalmuk sincs mi vár rájuk. Éppen ettől varázslatos Harry története, ettől az izgalomtól, a kíváncsiságtól, bizonytalanságtól, vagy akár félelemtől, hiszen ezek egyébként teljesen valós, és normális érzések, és ezt viszi bele könyvébe az Írónő, és alapítja meg a Roxfortot. Az iskolát, ahol varázslást lehet tanulni. 1990-ben kezdte el írni Harry és barátai történetét, ami majd 1997-ben jelent meg. Hihetetlen, hogy Harry varázsvilága már több mint 20 éve hódít, és az is, hogy én is lassan 20 éve olvasom…  

Ki is Rowling?

1965. július 31-én, a Bristol melletti Yate-ben született. Milyen érdekes, ugye? Ha figyelmesek vagyunk egyből feltűnik, hogy Rowling és Harry születésnapja egy napra esik. Az is biztos, hogy nem mindennapi személyiség Rowling, hiszen páratlan képzelőerővel áldotta meg a sors, ami párosult ihlettel, türelemmel, alázattal. Hiszen sok évnyi munka, megannyi lemondás, öröm, bánat, és hullámvölgy veszi körül Harry Potter létrejöttét. De ha mindez nem lenne elég, mindig is író akart lenni.

„Amint megtudtam, mit jelent írónak lenni, én is az akartam lenni – világosítja fel a weboldalára látogatókat. – A temperamentumom remekül illett a pályához, ugyanis tökéletesen boldog voltam egyedül egy szobában, miközben kitaláltam dolgokat.”

Első könyvét hatéves korában írta, egy Nyúl nevű nyúlról, és amikor édesanyja megdicsérte érte, ő csak állt és arra gondolt: „Hát, akkor jelentesd meg!” Rowling tinédzserkora nem volt felhőtlen. Édesanyja ugyanis hosszú éveken át küzdött a szklerózis multiplexszel, ami nemcsak a nőt, de az egész családot megviselte. Szülei egyébként éppen a haditengerészetbe készültek belépni, és milyen érdekes, hogy a King’s Cross pályaudvaron ismerkedtek meg. Szerelmi házasság volt az övék, az esküvő után egy évvel született meg Joanne, majd a húga, Di. Négyéves korában költöztek Winterbourne-ba, ahol a szomszédjukban éltek Potterék, akikről később Harryt elnevezte. Saját vezetéknevét viszont nem szerette, mert csúfolták a többiek, hogy hasonlít a Rolling szóra. A lassú vidéki élet következményeként azonban Joanne képzelőereje szárnyakat kapott, nem volt, ami szórakoztassa, így úgy döntött, hogy majd ő szórakoztat mindenki mást, és így, ő is jól fog szórakozni. Történeteket talált ki, hogy így tegye színesebbé a lomhán járó hétköznapokat.

Rowlingot a veszteségei inspirálták az írásra. Amikor Harry történetét írta munkanélküli volt, egyedülálló anyaként nevelte gyermekét, és szociális segélyekből élt. Későbbiekben vallott arról, hogy élete legmegrázóbb élménye édesanyja halála volt, aki 1990 szilveszter éjszakáján hunyt el. Joanne ekkor 25 éves volt. Fél évvel korábban kezdte írni Harry történetét, melyről nem beszélt édesanyjának. Halála után pedig sokáig nem tudott tollat fogni. Végül ez a személyes tragédia vezetett el odáig, hogy hasonló sorson, és megpróbáltatáson menjen keresztül Harry is. Azaz a szülei elvesztését, és a sanyarú sors terhét rótta rá.

„A könyveim főleg a halálról szólnak – nyilatkozta egyszer a The Daily Telegraphnak. – Annyira meg tudom érteni, miért akarja Voldemort legyőzni a halált. A haláltól mindannyian rettegünk.”

A szülei igazi londoniak voltak, és mindig az volt az álmuk, hogy vidéken lakhassanak. 9 éves korában Tutshillbe (Wales, kis falu Chepstow mellett) költöztek. Nagyon boldogok voltak testvérével, hogy a tágas mezőkön vagy a Wye folyó partján játszhattak. Az általános iskola azonban régi és kicsi volt, a tanár pedig szigorú.

A Wyedean középiskolába járt. A középiskolában a kedvenc tantárgya az angol volt, viszont a tornaórákat nem szerette (egyszer el is tört a karja). A kedvenc elfoglaltsága az volt, hogy ebédszünetben barátainak és osztálytársainak folytatásos történeteket mesélt.

Tanulmányait 1983-ban a kiváló és világhírű Exeter Egyetemen (Dél-Anglia) folytatta, ahol franciát és klasszika-filológiát hallgatott. Eközben egy évig Párizsban is tanult. Szülei meg voltak győződve, hogy csodálatos karriert fog befutni kétnyelvű titkárnőként. Tanulmányai befejezése után Londonba ment, az Amnesty Internationalnél helyezkedett el, mint titkárnő, ahol Afrika, francia nyelvű részének emberi jogi problémáival foglalkozott. A legjobban azt szerette az irodai munkában, hogy amikor nem figyelt rá senki, történeteket gépelhetett a számítógépébe. (forrás wikipédia)

1991-ben Portóba költözött, ahol angolt tanított. Délután és este dolgozott, így délelőtt volt ideje az írással foglalkozni. 1992-ben férjhez ment, 1993-ban megszületett lánya, de férjétől hamarosan elvált, és nagyon-nagyon nehéz időszak következett életében. Végül sikerült visszautaznia a Brit-szigetekre, és Skóciába, Edinburgh-ba költözött, ahol a húga Di is lakott. Tanári állást szeretett volna kapni, de előtte be akarta fejezni a könyvét. Nehéz helyzetében a Skót Művészeti Tanácstól kért támogatást, amit meg is kapott, mikor a könyvét befejezte. Ezután már csak egy kiadó kellett… Egy, aki szóba áll vele. Egy, aki hisz benne és Harryben. Rengeteg elutasítást kapott, hogy nem igazán megfelelő a cselekmény, bonyolult a történet, és ez nem passzol az ifjúsági irodalomba. Azóta mennyire bánhatják ezek a kiadók, hogy nekik túl bonyolult volt a cselekmény… Végül a Bloomsbury Children’s Books kiadónak megtetszett a történet és hála nekik gyerekek milliói olvasták már Harry történetét. Többek között én is… Többször is… És még többször… És ezután is…

Mire tanított meg Rowling?

Soha nem szabad feladni. Hinni kell önmagunkban. Az önmagunkba vetett hitnek megingathatatlannak kellene lennie. Hiszen ez visz előre. Ő tudta, hogy neki sikerülni fog, minden keserve ellenére tudta. Nem abban hitt, hogy a könyv sikeres lesz, azt csak szíve mélyén remélte. Abban hitt, hogy képes megírni. Mert akarta, hogy sikerüljön. És sikerült. Ha neki sikerül, sikerül Neked, és sikerül nekem is. A veszteségeink nem győzhetnek le minket csak úgy. Meg kell emészteni, erőt kell, előnyt kell belőle faragni, ami később motiváció is lehet. Hiszen magunkban hinni már amúgy is félsiker, de ha van vagy vannak akik hisznek bennünk, akkor bármire képesek lehetünk. Ezt ti sem felejtsétek el. Én sem fogom.

Mit jelent nekem Harry Potter?

Egy csodát. Egy csodálatos és  varázslatos világot, ahová most 33 évesen is bármikor szívesen belépek, és kicsit azt érzem én is, hogy igen, hazatértem. Pacsizok a barátokkal, újra járom a Roxfortot, pezseg bennem a boszorkányság. Amikor pedig a végére érek a sorozatnak, egy kicsit azt érzem egyedül maradtam, vége lett a varázslatnak. Visszatérek az igazi otthonomba, és örülök minden pillanatnak, amit a muglik világában a családommal töltök. Végül pedig csak annyit mondok: “csíny letudva”.

“A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában”

Olvassatok ti is sokat. Olvassatok Harry Pottert, aki azt mondja nem jó, ne figyeljetek oda. Csüccs a komfortos nappali komfortos fotelébe, és irány a foltozott üst, onnan már csak 3 koppintás, és feltárul a varázslók világa.

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük