Mielőtt lemegy a nap

Az eltörölhetetlen múlt.

Pap Éva regénye.

Pap Évával először 2020 februárjában hozott össze a sors. Mint előolvasó vehettem kézbe És újra felkel a nap című könyvét, Eszti történetét, mely jól magam alá gyűrt, majd felemelt, aztán napokig nem eresztett. Az év könyve volt nekem. Akkor úgy fogalmaztam, hogy Eszti mélyen elrejtve minden nő lelkében ott él, és tükröt mutat nekünk. Nos Mijo története is kellőképp átvilágította lelkem, és a tükrét sem felejtette el szembeállítani velem. Minden könyvnek eljön a maga ideje, és apró kicsi mozaikdarabkákat tesz hozzánk.

Telnek az évek és a kérdéseink sosem fogynak el, csak átalakulnak és egyre komolyabbak lesznek. Míg gyermekként mindenre kíváncsiak vagyunk, és mindent tudni akarunk, és állandóan csak kérdezünk, szívjuk magunkba az információt és a tudást. „Anya miért kék az ég? Messze vannak a bolygók? Hová mennek a madarak? A tyúk miért nem repül? Amikor megnövök te akkor is fiatal leszel? Miért miért miért?” … Addig felnőttként legtöbbször csak a belsőhangunk teszi fel a mélyen foglalkoztató kérdéseket. „Jól döntöttem? Jó anya vagyok? Nem vagyok túl szigorú? Jó helyen vagyok? Nekem való ez a munka? Mi lett volna ha bátrabb leszek? Mi lett volna ha az eszemre hallgatok, vagy a szívemre, vagy anyára, vagy apára, vagy senkire csak magamra?” A hangosan kimondott kérdések mégis teljesen másak. „Van itthon tej? Mi lesz a vacsora? Kész a lecke? Nézünk egy filmet? Hová mész? Miért nem mondtad el? Hallottad mi történt? Képzeld el…” Az egész élet kérdések és döntések sorozata. És persze harcok láncolata, melyet elsősorban saját magunkkal vívunk. Az ész, a szív és a bátorság próbája minden. Aztán hol az egyik győz, hol a másik. Az alakoskodó gyengeséget és gyávaságot szándékosan nem írtam le, hiszen sokszor tuti befutók. De nem szívesen használom ezeket a szavakat, bizonyos tetteinket nem nevezem sem gyengeségnek, sem gyávaságnak, inkább a bátorság hiányának mondanám. Amikor tudjuk mit kell tenni, de nem tesszük, mert… Mijo is tudta mit kellett volna tennie, de nem tette, és egy életen át ott volt benne a mi lett volna ha. A nagy szerelmek nem múlnak el nyomtalanul…

„Csaknem húsz évvel később az akkor már családos Mijót a munkahelyéről kirendelik Szarajevóba, ahol döbbenetes titkokra derül fény a múltból.” – kiadói ajánlás. Mijo nem akart menni. Próbált kibújni, de nem volt választása. Abban a rendszerben a választás, mint olyan nem volt egy közkedvelt fogalom. Végül útra kelt, és ahogy közeledett egyre jobban elárasztották a szarajevói emlékek… Találkozott régi barátjával, és élete szerelmével Medával is. 20 év után újra látni valakit, akit egykor szeretett a szívünk az több mint felkavaró. Főleg úgy, hogy az igazság, mint mázsás súly ereszkedik rá a lelkünkre. Mijo tudta, hogy utolsó éjszakájuk után Meda teherbe esett, megírta neki. De nem tudta, nem merte vállalni a felelősséget, Meda pedig nem tudta megtenni, hogy elenged egy apró életet…

Mijo ezt a titkot is egy életen át cipelte. Nem volt bátorsága elmondani otthon. Hiába kérdezték a régi időkről, az egyetemi évekről, a szarajevói életről, ő csak hallgatott. Mindenről. Mélyen elzárta a család elől életének ezt a részét. Miért kell titkolni, hogy fiatalon milyen életet élt? Miért kell titkolni, hogy az egyetemi évek alatt szerelmes volt? Miért nem beszélt erről? Már megint csak a kérdések. Egyetlen egy ember volt, akivel megosztott mindent, nem Magdával, nem a gyermekeivel. Palival, akivel a barátságuk egy életen át tartott. Mindent tudtak egymásról. Köztük nem volt titok.

Régóta várakozott már Mijo története a szekrényben, de most eljött az ő ideje is. Tetszett a történet változó ritmusa, a történelmi háttér és a korhű ábrázolás. Szeretem a család történeteket. Mijo emlékeiben utazunk, de több évtizeden keresztül, és családjának több generációját is megismerjük. Eddig nem olvastam olyan könyvet, amely Szarajevóban játszódna. Most döbbentem rá, hogy Jugoszlávia és története mekkora vakfolt a tudásomban. Így eltökélt szándékom pótolni a hiányosságot, és utána járni, olvasni Jugoszlávia történelmének.

Szeretem, hogy az Írónő érzelmi témákat boncolgat, és olyan kérdéseket feszeget, amelyek tulajdonképp minket is foglalkoztatnak. Például a családunk múltja és titkai. Néha csak a felszínt kapargatta, a következő lapokon pedig a mélybe vág egy-egy gondolat.

Összességében azt kell mondanom, hogy hullámvölgy ide vagy oda, de megérintett. Végre egyszer férfi szemmel láttam a világot, és a nőket.

Jó olvasást.