Schnörch Dániel – Chat titkok

Fél óra, míg beérsz busszal a munkahelyre? Esetleg várakozol az orvosnál? Olyan rapid időtöltést keresel, ami belefér a szűk keresztmetszetű időmenedzsmentedbe? Akkor Schnörch Dániel könyve, a Chat titkok pontosan neked való. Én a munkahelyemen olvastam el ebédidő alatt, de pszt! Ez bizalmas információ! Lássuk csak! Mit adott ez az alig 100 oldal? Nem is tudom, hol kezdjem, de azt előre ki merem jelenteni, hogy „húha!”

Mikor kézhez kaptam a recenziós példányt (amit ezúton is nagyon köszönök a szerzőnek!), alaposan meghökkentem. Olvastam már a Chat titkokról egy könyvajánlóban, de abban a legfontosabb információ, miszerint klasszikusan irodalmira ne számítsak, nem szerepelt. Mutatom, mire gondolok:

Itt aztán nem volt sok dolga a tördelőszerkesztőnek. Vagy épp ellenkezőleg? A stilisztikával sem kellett túl sokat bajlódni, hiszen a chatelések szövege adja a történetek eseményláncolatát és mint tudjuk, a chaten megírt üzenetek igencsak távolállnak a szépirodalmi stílustól. De az is lehet, hogy épp ez volt a nehéz ebben szerzőként: hitelesen átadni egy kamaszlány/kamaszfiú, pszichopata, bántalmazott, függő stb. leplezetlenül őszinte nyelvezetét. Karakter-kidolgozás tekintetében sem kell túl nagy elvárásokat támasztani, habár egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy körmondatokkal ütősebben át lehetne adni egy-egy szereplő személyiségjegyeit.

Igen, jól érzed, kettőség van bennem a könyvvel kapcsolatban és egyáltalán nem a rossz értelemben. Igaz, ha nekem valaki felvázol egy ilyen koncepciót, mint új könyv, bevallom, fenntartásokkal kezeltem volna az ötletet. Azt mondtam volna, hogy én a szépen felépített és ívelt történeteket szeretem, amelyekben az író jól megalapozza a katarzist, majd belelök és kihúz vagy ott hagy, az mindegy, a regény jellegétől függ. De pár ártatlan chateléstől ezt nem várhatom, így nem is érdekel. Milyen jó, hogy nem mondtam senkinek ilyesmit, mert most aztán rághatnám a kefét! Ez a könyv ugyanis bomba ötlet volt, egy igazi kis kézigránát. Elfér a markunkban, nem túl bonyolult a szerkezete, de pusztít rendesen.

A leves felett kezdtem bele a hat életút egy-egy szeletének megismerésébe. Hat párbeszéd, tizenkét szereplő, akik így vagy úgy, de találkoznak vagy legalábbis érintik egymás életének fonalát. Fogalmam sincs, hogy néznek ki, mi a múltjuk, mi a céljuk. Mégis annyi mindent megtudtam róluk! És mindezt egy-két üzenetváltásból.

Az első egy abúzus áldozatává váló kamaszlány, aki olyan észrevétlenül rejtegette titkát, hogy mikor az üzenetváltás véget ért, kétszer is vissza kellett lapoznom, van-e burkolt üzenet, van-e bármi, ami alapján számítanom kellett volna a pofonra. De nincs! Tényleg. Tökéletesen és élethűen leírt erőszak, ami a négy fal között szedi áldozatait nap mint nap. Ami azonban a legdurvább, hogy a szerző le sem írta, csupán egyetlen mondat, egyetlen kifejezés tudatta, hogy mi történik a több oldalon át tartó üzenetváltások mögött valójában.

A következő fejezetnél észleltem, hogy kihűlt a leves és már percek óta nem kanalazok. Mikróba vissza, addig is belefogok Fakesz történetébe. Igen-igen, itt már egy kicsit tipizálódott az esemény, a függőségbe menekülő/taszított (?) szereplő személyiségfejlődésének hullámzása nem várt el tőlem komoly mentalizálást, de alapvetően fontos témát boncolgat, így tehát jó, hogy helyet kapott a könyvben. Főleg, hogy át is nyúlt Léni történetének elmesélésbe, amibe már a tűzforróra mikrózott leves felett kezdtem bele (míg vártam, hogy hűljön).

Nevezhetném ezt is tipikus történetnek: elvált szülők lánya, aki felé az apa túlkompenzál, ugyanakkor mégsem klasszikus ez, hiszen ritkán olvashatunk olyan történetről (vagy legalábbis én még nem nagyon keveredtem olyan könyv útjába), amely a válás utáni apa-lánya kapcsolatra fókuszál, ráadásul ilyen közvetlen módon, chatelések által. Itt már könnyebben tudtam koncentrálni a kanalazásra, hiszen jól előrevetíthető volt a történet végkimenetele, de ebben a sztoriban (ahogy az összesben) nem a mi, hanem a hogyan az, ami hihetetlen sok pluszt ad a szavaknak. Az apa fájdalmának kifejezése olyan mélyen megrendítő volt számomra, hogy a könnyeimmel küzdöttem. Még jó, hogy közben a leves is elfogyott.

Itt már a rizses húsé a főszerep, illetve Eszteré, aki egy teljesen hétköznapi szituációba keveredett: neten eladott egy asztalt. Csakhogy az asztal új tulajdonosa többet is akar Esztertől, konkrétan az egész életét és ezt nem is leplezi. Rövid időn belül férkőzik be a nő életébe, sőt, a legszemélyesebb életterébe. Meghökkenés helyett bennem inkább dühöt keltett Viktor karaktere, főleg azért, mert ezt a történetet (is) a valóság ihlette. Itt is megjelenik a bántalmazó-bántalmazott (jelen történet esetében a pszichopata/áldozat) között alig-alig felismerhető pulzálás, majd a végítélet, mely során egy érzelmileg és fizikailag is kiszolgáltatott nő meghozza sorsfordító döntését.

Viktor
Szóval már hazudsz is nekem.
Látom a kamerafelvételen,
hogy egyedül vagy.
Ülsz a kanapén, a kockás pok-
rócban, megint bort iszol.
Túl sokat iszol mostanában.
Látom a kukánál mindig a sok
borosüveget.
Ez most nehéz időszak neked, de
együtt majd túljutunk ezen is.

A sorban ezúttal két kamaszlány következik, akiknek a története nem keltett bennem nagy érzelmeket. Valószínűleg azért, mert nem igazán tudtam azonosulni a főszerepben lévő Zsuzsuka karakterével, aki magához vette a tanárának a telefonját. Nem mondom, hogy életszerűtlen, de én alapvetően így álltam hozzá. Ennek ellenére itt is megvolt a már-már várható gyomros ezúttal nem meghökkenéssel vagy haraggal, hanem őszinte és mély undorral. Biztosan nem ez volt az író szándéka, de a rizses húsom innentől kezdve teljesen más megvilágításba került számomra. Az ebédidő úgyis lejárt, mivel azonban maradni akartam a könyv társaságában, alibinek magam előtt tartottam még egy kicsit a tányért.

És el is érkeztem a zárótörténethez, melyben két fiatal lány kap pár jelenetet. Az egyikük szökésben a ki tudja mi elől. Barátnője a távolból, amolyan hátrahagyott bázisként, az éteren keresztül támogatja. A szökésben lévő lány megjárja a poklot, aztán a mennyet. Lop, majd becsülettel munkába áll. Céltalanul, mégis elég határozottan bolyong távol otthonától. Természetesen a rendőrök már keresik (itt visszanyúlunk egy villanásnyi időre az előző történetben emlegetett Zsuzsukához), aztán végül egy szerencsétlen (?) véletlen kapcsán visszatalál a családhoz, a meleg fészekhez. Csakhogy – mint kiderül – azt sem élvezheti túl sokáig.

Ennyi. Egy tál leves és egy félig elfogyasztott rizses hús, valamint impulzív megélések, mint desszert.

Szívből ajánlom elolvasásra mindenkinek, aki két legyet egy csapásra akar: valami különlegeset, és valamit, ami könnyen olvasható. Egyet azonban ne feledj! Mindegyik történetet ismered valahonnan, de egyiket sem élted még meg. Mostanáig.

Jó étvágyat!