Kétpercesek

A könyvlista 2.0

Avagy mit olvasok 2023-ban

Olvasni annyi, mint táplálkozni.

Victor Hugo

Az idei olvasó listám, illetve az álom listám, hogy mit szeretnék kézbe venni és elolvasni elég sokára született meg, már csak azért is mert eléggé beletemetkeztem a Bridgerton család romantikus kalandjaiba. Pedig a lista egy része megegyezik a 2022-es év listájával.

Továbbra is igyekszem a már meglévő könyveimet olvasni, és nem gyarapítani könnyszekrényem népes családját. A recenziós példány, a nyeremény vagy ajándékkönyv nyilván más kategória, de venni, csak azért, hogy még több legyen, nos igyekszem ellenállni a kísértésnek. Az utóbbi 1-2 évben nagyon profi lettem… 🙂 sikerült minimalizálni a vásárlást, bár ettől függetlenül rengeteg könyvet kapok 😀

Éves szintem 25 maximum 30 könyvet szoktam elolvasni. A listán kb 20 könyv szerepel, hiszen minden évben van olyan történet, ami csak úgy beesik és egyáltalán nem volt tervben. Idén is biztosan lesz ilyen. Az is biztos, hogy lesz olyan könyv, amit nem olvasni fogok, hanem hallgatni. Szeretem a hangoskönyveket. Most épp Gárdonyi Géza: Ida regénye című művét hallgatom. Régen tervezem már, hogy elolvasom, de mindig jött valaki, aki beelőzte. Így Bridgertonék mellett sikerül Ida történetét is megismernem. Mit ne mondja van kontraszt a kettő között, pedig mindkettő romantikus regény.

No de nézzük, mit tartogat 2023.

A magyar irodalom remekei:

  • Altay Margit: Amit az óra mesél
  • Gárdonyi Géza: Ida regénye
  • G. Szabó Judit: Megérjük a pénzünket!
  • Pap Éva: Megbocsátás
  • Szabó Magda: Álarcosbál
  • Ugron Zsolna, Meskó Zsolt: Szerelem féltők
  • Vámos Miklós: Igen (élni, olvasni, írni)

Szerintem pazar válogatás lett. 🙂 További érdekesség, hogy négy pöttyös könyv is van közte. Róluk majd bővebben a következő írásomban.

Következzenek álom listám világirodalomi versenyzői.

  • Agnes Martin Lugano: A boldog emberek olvasnak és kávéznak
  • Barbara Leaming: Kennedy özvegye
  • Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek
  • F. H. Burnett: A titkos kert
  • Julia Quinn: Sir Philippnek szeretettel
  • Julia Quinn: Rossz kor
  • Julia Quinn: Csókja megmondja
  • Julia Quinn: Esküvő lesz
  • Julia Quinn: És boldogan éltek
  • Julian Quinn: Lady Whistledown további megfigyelései
  • Mary Ann Shaffer és Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság
  • Rosanna Ley: A Citromfa Hotel

Ez is egy igencsak jól sikerült válogatás, ami kicsit sem átgondolt vagy tervezett. Inkább úgy szedegettem őket össze, hogy mi vagy ki az, aki már régóta várakozik, vagy akiről úgy gondolom, hogy eljött az idő a közös utazásra. De akad köztük nyeremény, sok-sok ajándék könyv, olyan is, amit vagy 10 éve vettem, és kettő, ami a piacon a „lomosnál” talált kincs, 500 Ft-ért.

Az igazsághoz az hozzá tartozik, hogy a Bridgerton család sorozaton gyakorlatilag túl vagyok. Már csak Lady Whistledown kötetét nem olvastam el.

Ahogy 1 évvel ezelőtt is megígértem, most is megteszem, évvégén beszámolok, hogy az álom listából mit sikerült megvalósítani. Remélem jobban teljesítek, mint tavaly… mondjuk azt nem nehéz túlteljesíteni. 2022 nagyon gyenge év volt könyvlista szempontból! 6!! azaz, 6 darab könyvet sikerült elolvasnom a megálmodott tervezetből. 😀 😀

Sok sikert magamnak, és olvassatok Ti is sokat! 🙂