Könyvek nagyoknak

Helen Pollard: Visszatérés a kis francia panzióba

Villa de la Course Francia életérzés folytatódik

Az előző írásomban már jeleztem, hogy a könyvespolcomon már megtalálható a Helen Pollard következő műve mely a Visszatérés a kis francia panzióba címet viseli, így júniusi második olvasmányom ez a könyv volt.

Ahogyan a mű címe is sejteti Emmy végül Franciaország mellett döntött. Természetesen az új élet – annak összes előnyével együtt – bőven tartalmaz váratlan kihívásokat és helyzeteket. A lány ebben a kötetben már hivatalosan is a vendéglátóhely vezetőjévé avanzsált. Emmy a panzió hírnevének fellendítéséhez egy neves utazó blogger segítségét kéri. A bonyodalmakat az előző panzió vezető feltűnése majd később pedig Emmy volt barátjának megjelenése tetőzi.

Emmy kezdi kétségbe vonni saját döntésének helyességét, amikor egy kiemelkedően jelentős ügyfél (lehetetlen) kívánságainak kell eleget tennie. Mikor minden összedőlni látszik, akkor jelennek meg a barátok mely mankókét segítik átverekedni Emmyt a felmerült nehézségeken.

Én és a könyv:

A könyv előzményét olvasva – melyről itt írtam – vártam a szereplőkkel való újbóli találkozást. A mű nemcsak romantikus olvasmányként kiemelkedő, hanem úti könyvnek sem utolsó. Helen Pollard a történetvezetés által elkalauzol minket a festői Loire menti kastélyokhoz, a gyönyörű környezet felvázolásával pedig olyanná válnak ezek a tájleírások, mintha mi magunk is részesei lennénk az ott leírtaknak.

Kiknek ajánlom:

Akiknek tetszett az első rész, akik szeretik Franciaországot és azoknak, akik eljátszottak már egy panzió vezetésének gondolatával.

Mikor olvasd:

Délután, esti órákban, de ettől függetlenül bármelyik napszakban jó választás. A tökéletes életérzés elsajátításáért az olvasmány mellé egy pohár fehér bor elfogyasztását ajánlom. Bon soire!

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük