Könyvek nagyoknak

Te is leeresztett lufiként éled az életed? – Ne tedd!

Minden ember eljut egyszer arra a pontra, amikor értékelnie kell az addigi életét, azokat a lépéseket, melyek a jelenlegi élethelyzetéhez vezettek. Az emberek a kisebb problémáknak, elakadásoknak nem szoktak nagy jelentőséget tulajdonítani, sokan hajlamosak homokba dugni a fejüket és csak akkor kapnak észbe, mikor már elkerülhetetlen katasztrófa van készülőben, esetleg egy megállíthatatlan örvény kellős közepébe süppedtek.

A felmerülő problémák orvosolására azonban számtalan megoldás létezik, mégis, ha most ki kellene emelnem egy adott terápiát, akkor én mindenképpen az olvasás terápiára szavazok, és itt jön a képbe Fodor Zsana újonnan megjelent könyve.

Fodor Zsana Elhúztam, Anyátok című könyvét idén nyáron olvastam, így már nagyon vártam a folytatását, mely most ősszel jelent meg A jó édes anyátok címmel.

A probléma, az alapkonfliktus a folytatásban tovább fokozódik és a jól ismert szereplőink sem tétlenkednek. Clarissának és Peternek újabb próbákat kell kiállniuk házasságuk megmentése érdekében, Rose és Carl pedig a megoldatlan problémáikat palástolják a nyitott házasság szlogenével, Sziszi pedig bonyolult személyiségként tovább göngyölíti a szálakat. Fodor Zsana könyve meglepő őszinteséggel tárja fel azokat a problémákat, melyek minden házasságban és emberi kapcsolatban egyaránt jelen vannak.

A jó édes anyátok új szemszögből közelíti meg az első kötetben már felmerült problémákat. Amíg az első könyvben női szemszögből követhetjük végig az életuntság fázisait, addig a második kötetben új vonulatként kerül beemelésre a Férfiak nézőpontja is.

Mit tesz egy Férfi, ha a kiégés fenyegeti? Ha úgy érzi, hogy összecsapnak a feje felett a hullámok? Hogyan marad még így is, ebben a helyzetben is Férfi? Az Írónő ezekre a kérdésekre keresi a választ új könyvében. A szerző munkásságát számtalan kutató munka és tanulmány dicséri, így biztosak lehetünk benne, hogy az írónő alaposan körüljárta a témát.

A kiégés, az életközépi válság és a depresszió első olvasatra rokonértelmű fogalmaknak tűnnek, azonban az Írónő rávilágított azokra a lelki mozgatórugókra, melyek segítségével a hétköznapi ember is el tudja határolni a fogalmakat.

A szerzőnő kiválóan bemutatja a Férfiak rejtett oldalait, olyan lelki mélységekbe vezeti el az Olvasót, hogy az bármelyik szereplővel könnyen azonosulni tud. Clarissa és a többiek története ennél a pontnál befejeződik, azonban az olvasóra további feladatok várnak.

A könyv elolvasása után más megvilágításba kerül az alapigazság is, ami napjainkban szinte a leggyakrabban pufogtatott mantra, mely szerint „Minden ember saját magában találja meg a boldogságot”. Továbbá, levonhatjuk azt a következtetést is, hogy a boldogság nem lehet külső hatások eredménye, ugyanis a boldogság elérése elsősorban komoly önismereti munkát feltételez. Számos technikával elérhető a kiegyensúlyozott lelki állapot, de ha az ember nincs rendben „legbelül” akkor a világ legjobb motivációs előadása sem tudja megteremteni a vágyott életérzést.

Ha tehát egy olyan könyvet keresel, amely vidámságával, életszeretetével elrepít – akár szó szerint is – melegebb éghajlatra (Irány Ibiza!), akkor mindenképpen ajánlom Fodor Zsana könyvét.

Kellemes időtöltést és önmagunkra ébredést kívánok!

Tóth Detti

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük