Kétpercesek

Hercegnők a polcomról

avagy koronás fők a porondon

A balatoni kirándulás után most a hercegnők világába invitállak benneteket. Ki szereti a hercegnős meséket? Nos ezek nem azok a klasszikus fidres-fodros Hamupipőke történetek. Még csak nem is mesék, de a külcsín és a látszat itt is szép. A csillogás és a bálok, no meg a szép ruhák, és jaj az a sok intrika. De jól tudjuk mi van mögötte. Mindent eldöntő, és mindent megváltoztató történelem. Azt is tudjuk, hogy egyik sem tanmese. Szóval adjuk át magunkat a báloknak és a csillogásnak. Fantasztikus történeteket ajánlok nektek. Többségét volt szerencsém olvasni is.

Akikről még én sem olvastam.

Szofka, egy hercegnő önéletrajza

Írta: Sophy Skipwith Dolgorukij hercegnő

Megjelent: 1970-ben a Gondolat Kiadó gondozásában.

“Hogyan jutott el Dolgorukij hercegnő, a fényes hercegi család sarja, a cárevics játszópajtása a német internálótáborba és a francia ellenállási mozgalmon keresztül a kommunista eszmékig?

Milyen gyermekkori emlékeket őriz a hercegnő az októberi forradalom előtti és alatti időszakból? Kikkel érintkezett az emigráció évei alatt? Milyen tapasztalatok és körülmények távolítják el az emigránsok többségének retrográd nézeteitől? Hogyan ébreszti rá a gazdasági világválság a társadalmi igazságtalanságokra? Hogyan küzd maga is bátran a második világháború idején a fasizmus embertelen megnyilvánulásai ellen?

Minderre maga adja meg a választ az Írónő Egy hercegnő önéletrajza című munkájában.” – kiadói ajánlás. Nos évek, illetve év tizedek óta áll ez az életrajzi könyv a családunk polcain, és fogalmam sincs, hogy a családban olvasta-e a valaki. Érdekes olvasmánynak ígérkezik. Igyekszem, hogy mielőbb elolvassam.

Őfelsége Farah Pahlavi

A sah felesége, Az utolsó iráni királyné emlékiratai

Írta: Farah Pahlavi

Megjelent az Ulpis-ház gondozásában 2004-ben.

“A történet úgy kezdődött, mint egy tündérmese. A szépséges, tizenkilenc éves Farah Diba kezét nem más, mint Irán uralkodója, Mohammed Reza Pahlavi sah kérte meg. S a fiatal lány élete néhány hónap alatt kifordult a sarkaiból: Farah felkent királyné lett, szenzáció a világsajtóban… Amellett, hogy négy gyermeknek adott életet – köztük a várva várt trónörökösnek –, a fiatal királynő méltósággal, hozzáértéssel és rokonszenves közvetlenséggel látta el társadalmi és kulturális feladatait. Nem véletlen, hogy a világ közvéleménye imádva követte minden lépését.
Aztán eltelt húsz év, és ellenségei elűzték hazájából a királyt és híveit. Elkezdődik a család fordulatos, kalandos bolyongása a világban…
És most Farah királyné, az utolsó iráni uralkodó hitvese mindent kitálal: feltárja szerelmét királyi férje és csodálatos hazája iránt, miközben betekintést enged egyes országok uralkodó köreinek életébe, intimitásaiba.
Megrázó, felkavaró vallomás…” – kiadói ajánlás.

A történet két kötetből áll. Megmondom őszintén a királyné és családja élettörténete nagyon régóta vár arra, hogy elolvassam. Ha pontos akarok lenni akkor 2007 vagy 2008 nyara óta, amikor Könyvhét volt Debrecenben. Emlékszem, hogy elkezdtem olvasni a könyvet, de… de nem is magyarázkodom, inkább felveszem a könyvet a sürgősen el kell olvasnom listára.

Stuart Mária

Írta: Stefan Zweig

Megjelent a Pesti Szalon Könyvkiadó gondozásában 1994-ben.

“Stuart Mária és Angliai Erzsébet, a középkori önkényuralom és az alkotmányos monarchia, a katolicizmus és a protestantizmus 400 év előtti küzdelme bontakozik ki az emberek fantáziáját évszázadok óta foglalkoztató skót királynő életrajzának lapjain. A hatalom, a pompa ragyogó magasságaira emelkedő és a szenvedély sötét mélységeibe zuhanó élet eseményein átérződnek a történelem e forrongó korszakának hajtóerői, amelyek az egyén sorsának is irányt szabnak. Egy régmúlt kor harcai, szenvedélyei, brutális erőszakosságai tárulnak fel az olvasó előtt, s az egész történetet áthatja a középkor bilincsét lezáró reneszánsznak, a Machiavellik, Rabelais-k, Erasmusok, Calvinok korának diadalmas előretörése.” – Pesti Szalon Könyvkiadó.

“A reneszánsz Franciaországban királynénak nevelt Stuart-lány tündöklését, a skót hazájába, pártütő főurai közé visszatérő, fiatal özvegy bontakozó jellemét, a büszke királynő szenvedélyes szerelmeit, eszeveszett vállalkozásait, a trónfosztott Stuart Mária vergődését és hatásos színjátékként megrendezett kivégzését talán senki nem írta meg annyi beleérző képességgel, ugyanakkor annyi hiteles forrás áttanulmányozása után, mint a történelmi alakok életre keltéséhez kiválóan értő Stefan Zweig. Regényében nemcsak Máriát, de nagy ellenfelét: Erzsébetet is megidézi, a nőiségében sérült, kétszínű és kiszámíthatatlan, de nagyon is realista angol királynőt, akiben “nemzete erős akarata öltött testet”, s aki épp ezért győztes lett a történelemben “míg Stuart Mária “csak” a költészetben és a legendában.” – Európa Könyvkiadó.

A négy nővér – A Romanov nagyhercegnők elveszett életei

Írta: Helen Rappaport

Megjelent: Az Európa Könyvkiadó gondozásában 2018-ban.

“1918. július 17.
Négy fiatal nő lesétál annak a jekatyerinburgi háznak a pincéjébe, amely egy ideje már az otthonuk és börtönük. Közülük a legidősebbik huszonhárom, a legfiatalabb mindössze tizenhét éves. Szüleikkel és öccsükkel együtt valamennyiüket brutális módon meggyilkolják. Bűnük csak annyi, hogy minden oroszok cárjának és cárnőjének a lányai.

Helen Rappaport, a jeles életrajzíró az eddigi leghitelesebb beszámolót tárja elénk e könyvében Olga, Tatyjana, Marija és Anasztaszija nagyhercegnőkről. A lányok saját leveleiből és naplóiból merített, eleven képet fest életükről a Romanov-dinasztia végnapjaiban. Úgyszólván ez az első alkalom, hogy végigkövethetjük életútjukat a roppant kiváltságos, mégis erősen zárt világban, a jórészt egyszerűen eltöltött gyermekévektől kezdve a fiatal nővé érlelődésig, miközben megismerkedünk első romantikus szerelmeikkel, reményeikkel és álmaikkal, legvégül a forradalom és rettenetes következményei okozta traumával.
Ez a lebilincselően olvasmányos, alapos kutatásokra épülő és mélységesen megindító könyv valósággal megszólaltatja a lányokat, és történetükkel csaknem egy évszázaddal a haláluk után is megrendíti az olvasókat.” – Európa Könyvkiadó.

A Romanov nővérek története is jó ideje várakozik a polcon, de nem azért mert nem akarom elolvasni, hanem mert látatlanul is felkavarónak tartom, ismervén a történelmi hátteret. Ilyenkor az első kérdés, ami velük kapcsolatban eszembe jut: Szabad ilyet tenni emberekkel??? Döntsék meg a hatalmat, legyen vége az elnyomó uralkodásnak. Ez még érthető is. De az emberi oldalát nézve, kinek lett jobb, hogy kiirtottak egy családot? Mit értek el vele? Semmit. Nem volt cár, nem volt uralkodó. De ugyanúgy szegénység volt, és milliók haltak éhen….

Akikről olvastam.

Diana utolsó nyara

Írta: Antonio Caprarica

Megjelent az Európa Könyvkiadó gondozásában 2018-ban

Diana, csak boldog akart lenni… ezzel a címmel írtam korábban ajánlót a Szívek hercegnőjéről. Egy kis részletet olvashattok is belőle. (az eredeti cikk ITT érhető el.)

Csak boldog és szabad akart lenni. Hát olyan nagy kérés ez? Nos igen, az. Aki uralkodó családban él annak az, nagy kérés.

Komfortos nappalink, komfortos kanapéján újabb időutazásra indultam, bár most nem röpültem olyan messzire, viszont az időkereke szinte sokkolóan állt meg 1997-ben. Székhelyem ezúttal is a “Brit Birodalom”, de már nem Viktória királynővel teázom, hanem Diana hercegnő képzeletbeli útitársa vagyok. Rég ért ekkora arcon csapás, és rég sirattam meg ennyire könyvet. Már megint a mosolyok mögötti képmutatás, már megint ez a színlelt öröm. Parádézunk, meg boldogságot színlelünk az egész világ előtt, közben úgy “utáljuk” egymást, hogy azt szavakkal alig lehet kifejezni – eléggé kisarkítva, de fedi a valóságot – és mindenhonnan fröcsög a rosszindulat. A paparazzók sunyi képei, amint azt is megörökítik, hogy Lady Di kifújja az orrát, és jól eladják valami pletyka lapnak, ahol irtó nagy marhaságot kanyarítanak köré. “Diana újra Károly miatt sír. Hát meddig lehet még alázni egy nőt?” vagy valami ilyesmi. Hihetetlen, hogy mennyire mélyre képesek süllyedni emberek, akik sztár újságírónak tartják magukat. De jól tudjuk “Show must go on” és a “biznisz az biznisz”. Ilyen volt ez a ’90-es évek. Diana volt a legtöbbet fotózott híresség – mai szóval az első celeb – és mindenki róla írt. Jót, rosszat, igazat, hazugságot. Gyakorlatilag bármit, és az újságot olvasók meg mohón szívták magukba az információkat. 

Géraldine, egy magyar nő Albánia trónján

Írta: Joséphine Dedet

Megjelent: az Európa Könyvkiadó gondozásában 2017-ben

A száműzött királyné címmel korábban már írtam ajánlót Géraldine királyné és családja történetéről. Egy kis részletet olvashattok is belőle. (Az eredeti cikk ITT olvasható)

“… szivárvány ragyog fenn az égen, higgyél hát a mesékben, és álmod egyszer majd valóra vál…”

Előttem van, ahogy Hamupipőke énekli ezt a dalt, akinek a története nagyon hasonlít Géraldine életéhez, bár Hamupipőke nem élt száműzetésben 63 évet. Ő boldogan élt, amíg meg nem halt. Apponyi Géraldine, Magyarország “fehér rózsája”. Nagy múltú gazdag családban született, de az I. Világháború után a család elszegényedett. Imádott édesapja idő előtt távozott. Végül találkozott a herceggel, akivel szerelmesek lettek, összeházasodtak, boldogan életek és uralkodtak. Tényleg olyan, mint egy valóra vált álom. De túl szép ez így, hogy igaz legyen, főleg ezekben a zavaros, újabb háborútól fenyegető vészterhes időkben, amikor Hitler és Mussolini erős szárnyait bontogatja, a II. világháború előestéjén. De a szívnek nem lehet parancsolni, még akkor sem, ha ez a találkozó meg volt szervezve, és erős diplomáciai alapokon állt. Az őszinte érzelmek magvai egyből szárba szöktek. Tudták és érezték, hogy ez nem az az erőltetett kényszer szülte muszáj házasság lesz. És valóban nem. Őszinte jóban rosszban, holtomiglan holtodiglan, együtt, egymásért.

Viktória

Írta: Daisy Goodwin

Megjelent: az Európa Könyvkiadó gondozásában 2017-ben.

Viktória egy korszak kezdete címmel korábban írtam egy ajánlót a könyvről. Egy kis részletet olvashattok is belőle. (Az eredeti cikk ITT olvasható)

“Nagyot tévednek azok, akik lebecsülnek egy nőt!”

1837-ben alig egy hónappal a 18. születésnapja után megérkezett egy szomorú, de várva várt hír, IV. Vilmos elhunyt. Így Viktória trónra lépett. Egyedül, és önállóan uralkodhatott. Az első pillanattól kezdve tudta mit akar, a lehető legtávolabb tudni magától a gyűlölt Sir John Conroyt, aki a távolságot anya és lánya között sok év alatt szakadékká mélyítette, valamint egyedül a vállán vinni az országot és annak összes gondját. Nem tudta mit vállal, és azt sem tudta, hogy mindkettő ennyire nehéz lesz.

Uralkodásának első percétől kezdve minden lépését árgus szemekkel figyelték. Annyi rosszakarója volt, mint égen a csillag. Igazándiból senki nem hitt benne. Tapasztalatlan buta kislánynak tartották. Mindenki azt várta, hogy hibázzon. És igen hibázott is, nem kicsit. Hallott egy pletykát, aminek hitelt adott, és a következményeivel nem számolt…

Felkavaró érzés olyan könyvet olvasni, ahol a középpontban egy fiatal határozott, de akaratos lány áll, akit hárpia módjára vesznek körbe a férfiak. Intrika, ármánykodás, látszat tisztelet, féltékenység, irigység, gyűlölet veszi körül, és mérhetetlen hataloméhség.

Stefánia, császárnénak szántak

Írta: Belga királyi hercegnő Lónyay Stefánia hercegné

Megjelent: az Európa Könyvkiadó gondozásában 2018-ban

Korábban Stefánia, majdnem császárné címmel írtam róla egy ajánlót. Egy kis részletet olvashattok is belőle. (Az eredeti cikk ITT olvasható.)

Stefánia belga királyi hercegné és Habsburg-Lotharingia Rudolf az Osztrák-Magyar Monarchia törónörökösének özvegye, előbb vétkes, majd “számkivetett”, egy életen át sértett asszony lírai emlékiratai. Ahogy korábban is fogalmaztam ebben a korban divat volt emlékiratokat papírra vetni.

Stefánia egész gyerekkorát tanulással töltötte. Kertet gondoztak, állatokkal foglalkoztak, lovagolt. Elfogadta, hogy ez a kötelessége. Szorgalmas volt. De nehezen viselte a nevelőktől rájuk rótt büntetést. Így ment ez egészen 16 éves koráig, amikor 1880. március 5-én csak úgy betoppant Habsburg-Lotharingiai Rudolf, aki háztűznézőbe érkezett, majd közölte házasulási szándékait. Mit tudott az életről egy 16 éves lány? Igazándiból semmit. Mit tudott vajon Rudolfról? Azon kívül, hogy egy óriási birodalom koronahercege, nősülni akar, és Rudolfnak hívják, semmi többet. De persze ez visszafelé is igaz volt. A szülők szépen leültek megbeszélték a dolgokat, és Stefániának tulajdonképp semmi beleszólása nem volt, mert mekkora megtiszteltetés ez, meg amúgy is, a Habsburg család trónörökösét csak úgy kikosarazni nem lehet… Az eljegyzés és az esküvő előtt csak néhányszor találkoztak, így nyugodtan mondható, hogy 1881. május 10-én két idegen állt az oltár elé, és mondta ki a boldogító igent… A hosszadalmas esküvői ceremóniát, egy csalódással járó nászút követett Laxenburgban. Ezután pedig kezdetét vette a véget nem érő utazások időszaka, a kötelező megjelenések. A trónörökös pár beutazta az egész birodalmat.

Remélem találtok kedvetekre való könyvet. Jó válaogatást.

Jó olvasást.

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük