A kislányom márciusban volt 5 éves, és tavaly tavasszal pont a születésnapja környékén elkezdtem vezetni egy listát arról, hogy milyen könyveket olvastunk el az év során. Szerintem én az átlagosnál többet olvasok, sokat járunk közösen könyvtárba, és igyekszem felfedezni az újdonságokat is a gyerekkönyvek között, ezért nagyon szeretem böngészni az összegyűjtött ajánlólisták, amelyek az adott korosztályt célozzák meg.
Fogadjátok szeretettel a mi kedvenc olvasmányainkat, szerintem minden ovis megtalálja benne a kedvenceit:
Balázs Ágnes – Mesék Örökmozgóknak sorozata (A pösze nyuszi, A beszélő kutya, Az ügyetlen bohóc, A száguldó hóember) – ezekről a könyvekről azt kell tudni, ahogy az alcím (Tapsolj! Ugrálj! Kiabálj!)is mutatja, ezeket a könyveket akkor érdemes elővenni, amikor egy mozgásos játékot szeretnénk a gyerkőccel játszani. Minden mese elején vannak feladatok, ha bizonyos szavakat hall a gyerkőc a mesében, akkor csinálni kell valamit (pl. amikor azt hallja, hogy kerék, akkor futnia kell egy kört a szobában), szigorúan nem elalváshoz ajánlom, viszont a gyerekek nagyon szeretik.
Vadadi Adrienn – Titkos vacsora és Titkos reggeli
Czernák Eszter – Sárkányovi, irány a nagycsoport! (A sorozat minden kötete nagy kedvencünk, ez a rész a napokban jelent meg, nekünk pont aktuális, be is szereztem gyorsan)
Lackfi János – Dombontúli mesék
Aine Bestard – Mit rejt az emberi test? – ebben az életkorban már sok gyereket érdekel, hogyan épül fel a teste, miért érzik a keze, ha megüti magát. Ezt a könyvet nem felolvasni kell, hanem közösen megnézegetni, van hozzá egy speciális színes lencséket tartalmazó oldal, aminek a segítségével minden oldalon újabb és újabb dolgokat fedezhetünk fel, az egész családnak hatalmas élmény az emberi test megismerése
Malter György – Állatkerti kalamajkák – ezt a könyvet ajándékba kaptuk, és ez lett az egyik kedvenc mesénk, sokat járunk állatkertbe, és nagyon kedves meséket tartalmaz arról, hogy mi történik esténként az állatkertben, amikor a látogatók hazamentek
Tamás Zsuzsa -Mimi naplója – ennek a könyvnek a hatására a nyári szünetben mindkét gyerkőc elkezdett naplót rajzolni saját magának
Berg Judit – Cipelő cicák sorozata
Szepes Mária – Pöttyös Panni sorozata
Meguni Iwasa -Szeretettel üdvözöl: Bálna
Andrea Grgusova – Gréta – gyönyörűen illusztrált könyv, ami megtanítja, hogy miért vigyázzunk az élővizekre
Névery Dorottya – Kalandok a Világnagy Erdőben – nagyon kedves mesék, amelyek mesébe ágyazva tanítanak a környezetvédelemről
Gerarld Durell – Állatkert a kastély körül
Udo Weigelt – Mia és a macskamedve
Czigány Zoltán – Csoda és Kósza sorozata
Susan Kreller – Varacska – ez a legviccesebb könyv, amit idén olvastunk
Paulovkin Boglárka – A nagy utazás
Petra Maria Schmitt – Miért görbe a banán?
Kántor Kata – Nózi nyomoz sorozata
Pettson és Findusz sorozat
Elys Dolan – Nyuszi úr csokoládégyára
Shona Innes – Az élet olyan, mint a szél (végre újra kiadta a Pagony ezt a szuper könyvet)