Könyvek nagyoknak

A sors útjai kifürkészhetetlenek

Ismeritek azt az érzést mikor egy könyv sokáig érintetlenül hever a könyvespolcotokon, majd egyszer csak történik valami és hopp, máris a kedvenc könyveddé avanzsálja magát. Hiszek abban, hogy mindegyik olvasmányunknak ideje és aktualitása van, hiszek abban is, hogy nem véletlenül esik a választásunk az adott műre, és bizony a sors útjai már csak ennél az apró lépésnél is kifürkészhetetlenek. Köszönöm a recenziós példányt mind a kiadónak, mind pedig az alkotónak, hogy lehetővé tették a mű megismerését.

Szénási Krisztina második regénye, mely a Kacskaringó címet viseli tavaly jelent meg az Erawan kiadó gondozásában. A mű nem véletlenül kapta a Kacskaringó címet, ugyanis az alkotás számtalan meglepetést tartogatott számomra és bizony én is sokáig beleestem abba hibába, hogy hittem az előítéleteimnek. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy ebben az önvallomással tarkított recenzióban felvállalom ezeket, hogy ezzel is segítsek más olvasóknak, akik még csak kacérkodnak a mű elolvasásával.

Felejtsük el az első benyomást

Első tévhit: „Ez a könyv nem nekem szól.” – Adott egy fiataloknak szóló regény ezért sokan eleve nem veszik kezükbe a könyvet, mert úgy érzik nem ők a megfelelő célközönség, sokan úgy érzik a korosztálybeli különbség miatt már eleve lecsúsztak az adott műről. A könyv pontosan azokat a problémákat járja körbe melyekkel annak idején én is megbirkóztam csak annyi különbséggel, hogy akkoriban nem értettem az olvasás gyógyító erejét. Sajnos eme képesség elsajátítására nagyon sokat kellett várnom. Ha annak idején valaki kezembe adja a könyvet vagy ajánlja, biztosan könnyebb lett volna.

Második tévhit: „Biztos ilyen szerelemes.” – Mivel alapvetően fiataloknak szól ezért biztos egy szerelmes regény, ahol minimális bonyodalom után mindenki boldog lesz. Nos, mégha ez az állítás csak részben igaz is, alapvetően a könyv mondanivalója arról szól, hogy milyen nehézségek és egyéni küzdelmek árán tudunk eljutni ahhoz a kiinduló ponthoz, amit a nagybetűs Életnek nevezünk.

Harmadik tévhit: „Egy fiataloknak szóló könyv nekem már nem tud újat mutatni.” – Dehogynem! Ezt az állítást mindenképpen mérlegeljük miután elolvastuk a könyvet. Mint írtam a könyv jóval több mondanivalót rejt, mint ahogyan azt első ránézésre gondolnánk.

Mit adott nekem a könyv?

A könyv lapjain keresztül sokszor volt meg az a bizonyos, AHA élményem és számtalan olyan felismerést kaptam a könyv sorai által, melyeket így utólag felnőttfejjel ért meg az ember. A főszereplővel, nevezetesen Prickl Lilivel sok mindenben azonosulni tudtam.

Magam előtt láttam szorongó friss diplomásként, minden elvárásnak megfelelni akaró barátnőként, elveszett felnőttként, majd az idő (és az évek múlásával) örömmel tapasztaltam személyiségének pozitív változásait. Az első sortól az utolsóig végig drukkoltam Lilinek, hogy találja meg számításait az élet minden területén. Azt hiszem nem árulok el nagy titkot, ha azt írom, hogy néha olyan érzésem volt mintha ez a könyvet egy kicsit az én életemről mintázták volna, mintha ez a könyv rólam szólna. Itt térnék vissza a bevezetőben leírtakra, mely szerint minden könyvnek megvan a maga ideje.

Kiknek ajánlom a könyvet?

Véleményem szerint minden korosztály megtalálja a könyvben azokat a részeket, melyek kifejezetten neki szólnak, kezdve a diplomás korosztálytól egészen a felnőtt (értsd: már révbe ért) korosztályig. A könyv egyaránt szól útkeresésről és önmagunk megtalálásáról. Szól arról, hogy merjünk kiállni az igazunkért és merjük élni azt az életet, amit valójában szeretnénk. Szól arról is, hogy merjük felvállani az álmainkat és ha valamiben igazán hiszünk akkor a végsőkig harcoljunk az igazunkért. Nagyon szívemhez nőtt a mű, így nálam mindenképpen az újra olvasós kategóriába tartozik.

Szívből kívánok kellemes olvasást mindenkinek.

Tóth Detti

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük