„… I will be a legend!” – Freddie Mercury, legenda lett…

Gondolatok Freddie Mercury, a Queen és a Bohém Rapszódia nyomán

Minden napnak megvan a maga különlegessége. Néhány nappal ezelőtt is volt egy ilyen különleges nap. Egy különleges ember szomorú napja. Egy évforduló, amikor milliók emlékeztek meg egy emberről. 1991. november 24., pontosan 30 évvel ezelőtt hunyt el Freddie Mercury, az IKON, a HANG, a LEGENDA. Mind csupa nagybetűvel.

Ez az írásom még 2019-ben született, egy rádió műsor után, amikor arról volt szó, hogy a film torzít, meg nem igazán fedi a valóságot, és Freddie túl van benne „”hájpolva””. Na akkor újra néztem a filmet, meg a nappaliban koncerteztünk. Szóval most újra megosztom veletek változatlan formában az eredeti írásomat.

Amikor ennek az írásomnak az első mondatai születtek, a nappaliban épp a Queen dübörög, és Freddie énekel a Live Aiden, és több 10 vagy 100 ezer illetve több millió rajongó üvölt vele együtt, én is, és mindenki táncol, eddig én is, és a gyerekeim is, csak megkapott az ihlet.

Sokféle zenét szeretek, ahogy sokféle előadót is. De vannak ikonok az életemben, és nem csak írók terén, hanem zenészek terén is. Ahogy vannak halhatatlan írók, költők, legendás versek, regények, úgy vannak legendás zenészek és dallamok, amit 20 év múlva is mindenki énekel, és egész nap a fülében marad a dallam. Na a Queen pont ilyen, halhatatlan, Freddie pedig egy legenda.

Jó ha tudod Kedves Olvasóm, hogy én igazán Queen rajongó vagyok. Beleborzongok Freddie hangjába. Ő egyszeri és megismételhetetlen. Többször is mondtam itthon, ha a 80-as években lehettem volna 20 éves, akkor tuti ott lettem volna a pesti koncerten, és biztos szerelmes is lettem volna Freddie-be, ahogy a világon milliók szerelmesek voltak belé, legyen az illető nő vagy férfi. Így viszont „csak” őszinte rajongója vagyok. De nem csak neki, az egész zenekarnak. Volt bennük egy nagy adag szemtelenség, kihívóak voltak, és egyediek. Így szívből és őszinte boldogsággal töltött el, hogy lesz róluk egy film. Alig vártam, hogy beüljek a moziba, nem mellesleg egy meglepetés mozizás volt a férjemmel. Végig benne volt a ritmus, a bugi a lábamban, énekeltem a film közben, nevettem és sírtam is, nincs abban semmi szégyellnivaló. Amikor kifelé jöttünk sokan törölgették a szemüket. Sőt beszélgetés foszlányokból azt is megtudtam, hogy olyanok is ültek a teremben, akik 1986-ban ott voltak a pesti koncerten. Őszintén irigylem őket, de én akkor még édesanyám pocakjában fészkelődtem. 

Január elején volt a 76. Golden Globe, és a napokban volt a sokadik, illetve a 91. Oscar gála, és nagyon örültem, hogy a film díjat illetve díjakat nyert, és Rami Malek megnyerte a legjobb férfi főszerepért járó Golden Globe és Oscar szobrocskát is. Bár ha rajtam múlik, a Queen tagokat alakító szereplők is kaptak volna egyet. Pazar alakítás volt, és döbbenetes hasonlóság. Egy darabig tényleg olyan érzésem volt, hogy a fiatal Brian Mayt, Roger Taylort és John Deacont látom. 

Viszont nem értem azon negatív kritikákat, hogy ferdít a film. Igazándiből kell is, hogy kicsit ferdítsen. De most komolyan, Freddie életében volt egy olyan korszak, ami egy dupla 18 karikás felnőtt film, megspékelve egy kis féktelenséggel, és több kiló kokainnal. Na Kedves Olvasóm gondoljunk már bele az milyen visszhangot váltott volna ki, ha olyan jelenetek kerülnek bele a filmbe, ahol meztelen pincérek kínálják tálcáról a kokaint, az épp vadul egymást szerető vendégek között?? Gigantikus orgiák, több napos féktelen buli. Bele sem merek gondolni. Te is tudod, én is tudom, sőt mindenki tudja, aki csak kicsit is utána olvasott, milyen életet élt Freddie, és nekem jól esett nem ezt látni, annak semmi helye egy mozifilmben, azt elég volt könyvben olvasni. Az már tényleg 18-as karika. Nem mellesleg itt joggal felvetődik a kérdés: na és a könyv? Az újság? A könyv nem ferdít? Az újság nem hazudik? Mohó újságírók, és mindent tudó „igaz barátok” sokaság mondta el a maga verzióját, akkor is, most is. Igazándiből ki tudja a pontos igazságot? Rengeteg a kérdés vele kapcsolatban is. Ki volt ő valójában? Mert az az ember, aki színpadon énekelt, és milliókat szórakoztatott, nem ugyanaz az ember volt otthon a 4 fal között. De mi emberek ilyenek vagyunk, kritizálunk, pozitívan negatívan, mondunk jót is rosszat is, még akkor is, hogy ha fogalmunk sincs mi ment a függöny mögött. Olyan sok hírességet elő lehetne venni azért mert fék nélküli életet élt, közben meg maradandót alkotott. Például Kurt Cobain, Janis Joplin vagy épp Amy Winehouse, mint a „legendás” és méltón „rejtélyes” 27-esek klubja. De tudjuk nagyon jól „The show must go on…”

Nem gondolom, hogy ítélkezni kellene. Mindenkinek megvan a maga keresztje, amit cipel. Nekem is, és amíg élek zsebemben hordva nap mint nap viszem magammal mindenhová. Biztos vagyok benne, hogy Nektek is van nehézség az életetekben. Mi kiskanállal szép nyugodtan „faljuk” az életet, van aki merőkanállal fut zátonyra. Nem kell ahhoz Freddie Mercurynak lenni, hogy valaki olyan elvakult életet éljen. De egy ilyen zenei örökséghez, a Queen halhatatlanságához Freddie Mercurynak kellett lenni.

Három könyv a témához. Lehet találgatni, hogy melyik a legigazibb, melyik a legőszintébb. Ki beszél őszintén, ki ferdít Hiszen tudjuk az igazság nem mindig az aminek látszik, mert biztos vagyok benne, hogy mai napig vannak féltve őrzött titkok, amelyekről például Brian May nem beszél, és nem is kell beszélni róla.