Csutak színre lép

Csutak színre lép. Színre bizony, mégpedig 31 év várakozás után. Mándy Iván regényét 1991-ben tanév végén kapta bátyám kiváló sport teljesítményéért. Aztán felkerült a polcra és várt. Csutak kitartóan várt, közben pedig végig nézte, hogy a testvéreim és én is felnőttünk, nekem gyerekeim születtek. Ha Csutak tudna beszélni, te jó ég mennyi mindent mondana. Bele sem merek gondolni. 🙂

„Szóval Csutak színre lép. És remélhetőleg egy darabig színen is marad. De hát mit is akarok én ezzel a Csutakkal? A Csutak-történetekkel? Röviden: elmondani valamit a mai gyerekek hétköznapjaiból. Ezekből az egyszerű és mégis felejthetetlen pillanatokból, amikor a gyerek felfedezi az utcát, a teret – és egy kicsit saját magát. Amikor Csutak észreveszi, hogy egy öreg kerítéssel kitűnően el lehet beszélgetni. Egyáltalán, hogy a tér, az utca hűséges barátok. Közben azt is észreveszi, hogy a Vay Ádám utca rémétől, Nagyvilági Főcsőtől nem kell annyira megijedni. Mert lehet, hogy csak a szája jár. És hogy ő, Csutak, azért nem is olyan ügyetlen. Igaz, hogy senki se fogadna rá a rollerversenyen, de hát okozhat ő még meglepetést! Egy ilyen igazi nagyvárosi fickó. Aki olyan otthonosan mozog az utcákon, mintha a járdából nőtt volna ki. Úgy gondolom, érdemes vele elkalandozni egy kicsit.” Így vall a Csutak-sorozat újonnan kiadott első kötetéről az író. – kiadói ajánlás.

Magam részéről nagyon szeretem az ifjúsági regényeket. Igazi lélek-wellnessként élem meg őket, hiszen semmi világfájdalom, könnyed lélektúra az egész. Meg egyébként is, sose hagyjátok elveszni a gyermeki lelketeket. Én az enyémtől sose tudtam, és nem is akartam, és nem is fogok elszakadni. Ti se nőjetek fel igazán, mert igazán felnőttek csak így lehettek.